ADATVÉDELMI NYILATKOZAT

BEVEZETŐ

Az dkrisfitness, Dudás Kristóf mint adatkezelő magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos jogszabályokban meghatározott elvárásoknak.

A jelen Szabályzat célja, hogy Dudás Kristóf  által nyújtott szolgáltatások minden területén, minden egyén (továbbiakban: Vásárló) számára, tekintet nélkül nemzetiségére vagy lakóhelyére, biztosítva legyen, hogy jogait és alapvető szabadságjogait, különösen a magánélethez való jogát tiszteletben tartsák a személyes adatainak gépi feldolgozása során (adatvédelem).

Dudás Kristóf  tiszteletben tartja a www.dkrisfitness.hu webáruház Vásárlóinak személyhez fűződő jogait; a rögzített személyes adatokat bizalmasan, az adatvédelmi jogszabályokkal és nemzetközi ajánlásokkal összhangban, a jelen adatkezelési nyilatkozatnak megfelelően kezeli.

A tájékoztatás kiterjed az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is.
Ha az érintettek személyes tájékoztatása lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, a tájékoztatás megtörténhet az alábbi információk nyilvánosságra hozatalával is:

  • az adatgyűjtés ténye,
  • az érintettek köre,
  • az adatgyűjtés célja,
  • az adatkezelés időtartama,
  • az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye,
  • az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak és jogorvoslati lehetőségeinek ismertetése, valamint
  • ha az adatkezelés adatvédelmi nyilvántartásba vételének van helye, az adatkezelés nyilvántartási száma.

Jelen adatkezelési tájékoztató az alábbi weboldal adatkezelését szabályozza: www.dkrisfitness.hu

A Vásárló, a webáruház használatával elfogadja az alábbiakat, és hozzájárul az alábbiakban meghatározott adatkezelésekhez.

Értelmező fogalmak

  • érintett/Vásárló/Felhasználó: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy – közvetlenül vagy közvetve – azonosítható természetes személy;
  • személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés;
  • különleges adat:
  1. a) a faji eredetre, a nemzetiséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra, a szexuális életre vonatkozó személyes adat,
    b) az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre vonatkozó személyes adat, valamint a bűnügyi személyes adat;
  • hozzájárulás: az érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez;
  • tiltakozás: az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri;
  • adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja;
  • adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése;
  • adattovábbítás: az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele;
  • nyilvánosságra hozatal: az adat bárki számára történő hozzáférhetővé tétele;
  • adattörlés: az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges;
  • adatmegjelölés: az adat azonosító jelzéssel ellátása annak megkülönböztetése céljából;
  • adatzárolás: az adat azonosító jelzéssel ellátása további kezelésének végleges vagy meghatározott időre történő korlátozása céljából;
  • adatmegsemmisítés: az adatokat tartalmazó adathordozó teljes fizikai megsemmisítése;
  • adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve hogy a technikai feladatot az adatokon végzik;
  • adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az adatkezelővel kötött szerződése alapján – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő szerződéskötést is – adatok feldolgozását végzi;
  • adatfelelős: az a közfeladatot ellátó szerv, amely az elektronikus úton kötelezően közzéteendő közérdekű adatot előállította, illetve amelynek a működése során ez az adat keletkezett;
  • adatközlő: az a közfeladatot ellátó szerv, amely – ha az adatfelelős nem maga teszi közzé az adatot – az adatfelelős által hozzá eljuttatott adatait honlapon közzéteszi;
  • adatállomány: az egy nyilvántartásban kezelt adatok összessége;
  • harmadik személy: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval;

Az adatkezelés jogalapja

Dudás Kristóf  általi adatkezelésekre az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv) 5. § (1) bekezdés a) pontja szerint a Vásárlók önkéntes hozzájárulása alapján, valamint az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény alapján kerül sor. A hozzájárulást a Vásárló az egyes adatkezelések tekintetében a Honlap használatával, a regisztrációval, illetve a kérdéses adatok önkéntes megadásával adja meg.

  • Személyes adat akkor kezelhető, ha
  • a) ahhoz az érintett hozzájárul, vagy
  • b) azt törvény vagy – törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben – helyi önkormányzat rendelete közérdeken alapuló célból elrendeli.
  • Személyes adat kezelhető akkor is, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése
  • a) az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges, vagy
  • b) az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll.
  • Ha az érintett cselekvőképtelensége folytán vagy más elháríthatatlan okból nem képes hozzájárulását megadni, akkor a saját vagy más személy létfontosságú érdekeinek védelméhez, valamint a személyek életét, testi épségét vagy javait fenyegető közvetlen veszély elhárításához vagy megelőzéséhez szükséges mértékben a hozzájárulás akadályainak fennállása alatt az érintett személyes adatai kezelhetőek.
  • A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyilatkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges.
  • Ha a hozzájáruláson alapuló adatkezelés célja az adatkezelővel írásban kötött szerződés végrehajtása, a szerződésnek tartalmaznia kell minden olyan információt, amelyet a személyes adatok kezelése az érintettnek ismernie kell, így különösen a kezelendő adatok meghatározását, az adatkezelés időtartamát, a felhasználás célját, az adatok továbbításának tényét, címzettjeit, adatfeldolgozó igénybevételének tényét. A szerződésnek félreérthetetlen módon tartalmaznia kell, hogy az érintett aláírásával hozzájárul adatainak a szerződésben meghatározottak szerinti kezeléséhez.
  • Ha a személyes adat felvételére az érintett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő a felvett adatokat törvény eltérő rendelkezésének hiányában
  • a) a rá vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából, vagy
  • b) az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll.

Az adatkezelés célhoz kötöttsége

  1. Személyes adat kizárólag meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében kezelhető. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie az adatkezelés céljának, az adatok felvételének és kezelésének tisztességesnek és törvényesnek kell lennie.
  2. Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas. A személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezelhető.

Adatkezelés célja:

Dudás Kristóf a Vásárló által rendelkezésére bocsátott adatokat célhoz kötötten, kizárólag a szerződés teljesítése, hírlevél küldése és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja, a megjelölt céltól eltérő célra a személyes adatokat nem használja.

Az adatkezelő megnevezése:

Dudás Kristóf

Székhely: 4631 Pap, Kossuth út 188

E-mail: kristofdudas303@gmail.com
Internet cím: www.dkrisfitness.hu

Adatvédelmi tisztviselő

Név: Dudás Kristóf

Telefonszám: +36707744812

Adatkezelés időtartama:

A regisztrációs folyamat során megadott személyes adatok kezelése a regisztrációval kezdődik és annak törléséig tart.  Ez vonatkozik mind a kötelező, mind pedig a nem kötelezően megadott adatokra egyaránt. A regisztrációt a Vásárló bármikor saját maga törölheti, a személyes menüpontban megtalálható “regisztráció törlése” gombra kattintva vagy a regisztrációt a Dudás Kristóf törli, amennyiben a Vásárló erre vonatkozó igényét emailben a kristofdudas303@gmail.com  címre vagy postai úton:

– 4631 Pap, Kossuth út 188

erre vonatkozó kérelmét elküldi. Dudás Kristóf a regisztrációt és ezzel együtt a személyes adatokat a rendszerből, a kérelem beérkezését követő 5 munkanapon belül törli. Amennyiben a Vásárló saját maga törli regisztrációját, abban az esetben az adatai automatikusan törlődnek az dkrisfitness Dudás Kristóf rendszeréből.

Fenti rendelkezések nem érintik a jogszabályban (pl. számviteli jogszabályokban) meghatározott megőrzési kötelezettségek teljesítését, valamint a honlapon történő regisztráció során vagy egyéb módon adott további hozzájárulások alapján történő adatkezeléseket.

A számviteli bizonylatok esetében, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (2) bekezdése alapján 8 évig meg kell őrizni ezeket az adatokat.

A naplózott adatokat a rendszer – az utolsó látogatás dátumának kivételével, amelyet automatikusan felülír – a naplózás időpontjától számított 12 hónapig tárolja.

Kezelt adatok köre

Technikai adatok: A Honlap böngészése során technikai információk kerülnek rögzítésre (például log fájlok formájában, melyek tartalmazzák a Vásárló IP címét, az időpontot, a meglátogatott oldal URL-jét). Ezen adatok naplózását a rendszer folyamatosan végzi, de nem kapcsolja össze a regisztráció során vagy a felhasználás során megadott adatokkal. Az így nyert adatokhoz a Vásárlók nem, csak Dudás Kristóf fér hozzá. A fenti információkat Dudás Kristóf kizárólag a Honlap technikai üzemeltetése érdekében, valamint statisztikai célokra használja fel.

Regisztráció: A regisztráció során a Vásárlónak kötelezően meg kell adnia a következő személyes adatokat:

  • vezetéknév,
  • keresztnév,
  • mobil telefonszám
  • saját e-mail cím,
  • jelszó,
  • szállítási adatok,
  • számlázási adatok (név, cím), ha az nem egyezik a szállítási címmel

Az adatok megadását követően Dudás Kristóf e-mailben értesíti a Vásárlót a regisztráció sikerességéről.

Vásárló a regisztrációt követően nem kötelező jelleggel további adatokat is megadhat, amennyiben az Dudás Kristóf által nyújtott szolgáltatás teljesítéséhez, elősegítéséhez szükséges. 

Funkcionális adatkezelésre vonatkozó alapelvek

A szolgáltató az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtására irányuló szerződésből származó díjak számlázása céljából kezelheti az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos természetes személyazonosító adatokat, lakcímet, valamint a szolgáltatás igénybevételének időpontjára, időtartamára és helyére vonatkozó adatokat.

A szolgáltató a szolgáltatás nyújtása céljából kezelheti azon személyes adatokat, amelyek a szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükségesek. A szolgáltatónak az egyéb feltételek azonossága esetén úgy kell megválasztania és minden esetben oly módon kell üzemeltetnie az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtása során alkalmazott eszközöket, hogy személyes adatok kezelésére csak akkor kerüljön sor, ha ez a szolgáltatás nyújtásához és az Elker törvényben meghatározott egyéb célok teljesüléséhez feltétlenül szükséges, azonban ebben az esetben is csak a szükséges mértékben és ideig.

A szolgáltató a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos adatokat bármely egyéb célból – így különösen szolgáltatása hatékonyságának növelése, az igénybe vevőnek címzett elektronikus hirdetés vagy egyéb címzett tartalom eljuttatása, piackutatás céljából – csak az adatkezelési cél előzetes meghatározása mellett és az igénybe vevő hozzájárulása alapján kezelhet.

Az igénybe vevőnek az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás igénybevételét megelőzően és a szolgáltatás igénybevétele során is folyamatosan biztosítani kell, hogy az adatkezelést megtilthassa.

A kezelt adatokat törölni kell a szerződés létrejöttének elmaradását, a szerződés megszűnését, valamint a számlázást követően. Az adatokat törölni kell, ha az adatkezelési cél megszűnt, vagy az igénybe vevő így rendelkezik. Törvény eltérő rendelkezése hiányában az adattörlést haladéktalanul el kell végezni.

A szolgáltatónak biztosítania kell, hogy az igénybe vevő az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás igénybevétele előtt és az igénybevétel során bármikor megismerhesse, hogy a szolgáltató mely adatkezelési célokból mely adatfajtákat kezel, ideértve az igénybe vevővel közvetlenül kapcsolatba nem hozható adatok kezelését is.

Cookie-k (sütik) kezelése

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 20. § (1) bekezdése alapján, meg kell határozni a webshop weboldal cookie adatkezelése körében a következőket:

  1. a) az adatgyűjtés ténye,
    b) az érintettek köre,
    c) az adatgyűjtés célja,
    d) az adatkezelés időtartama,
    e) az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye,
    f) az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése.

Webáruházakra jellemző cookie-k az úgynevezett “jelszóval védett munkamenethez használt cookie”, “bevásárlókosárhoz szükséges cookie-k”, “biztonsági cookie-k”,  és a remarketinghez használt cookie-k.

Az adatkezelés ténye, a kezelt adatok köre: egyedi azonosítószám, dátumok, időpontok, megnézett termékek

Az érintettek köre: A weboldalt látogató valamennyi érintett.

Az adatkezelés célja: a felhasználók azonosítása, a “bevásárlókosár” nyilvántartására és a látogatók nyomon követése.

Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: Az adatkezelés időtartama a session cookie-k esetén a honlapok látogatásának befejezéséig tart.

Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye: A személyes adatokat az adatkezelő munkatársai kezelhetik, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával.

Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: Az érintettnek lehetőségük van a cookie-kat törölni a böngészők Eszközök/Beállítások menüjében általában az Adatvédelem menüpont beállításai alatt.

Az adatkezelés jogalapja: A cookie által gyűjtött személyes adatokat felhasználni csak a felhasználó tájékoztatása és hozzájárulása után lehetséges.

A webáruház látogatottsági adatait a Google Analytics szolgáltatás igénybevételével méri a Szolgáltató. A szolgáltatás használata során adatok kerülnek továbbításra. A továbbított adatok az érintett azonosítására nem alkalmasak. A Goggle adatvédelmi elveiről bővebb információ itt olvasható: http://www.google.hu/policies/privacy/ads/

Remarketingre vonatkozó

adatvédelmi irányelv

A webáruház remarketinggel kapcsolatos szolgáltatáshoz adatot gyűjt, s remarketing célú cookie-kat használ annak érdekében, hogy elérje azokat a személyeket, akik már korábban meglátogatták az oldalt, és számukra a megfelelő üzenetet eljuttassa. A cookie-k segítségével a szolgáltató a felhasználók érdeklődési körén alapuló releváns tartalmat tud hirdetésként megjeleníteni a felhasználónak. A cookie-k használatának letiltását a felhasználók a saját Google hirdetési beállításain keresztül tehetik meg. 

A cookiek használatához való hozzájárulás:

  1. a) előzetes
    b) megfelelő tájékoztatáson alapuló
    c) határozott
    d) önkéntes

Hírlevél, DM tevékenység

Dudás Kristóf a Honlapon lehetővé teszi a Vásárlói számára, hogy a regisztrációval egy időben feliratkozzon hírlevélre. A hírlevél direkt marketing elemekkel rendelkezik és reklámot tartalmaz. Dudás Kristóf a hírlevél igénybevétele során a Vásárló által megadott adatokat kezeli. A regisztráció során megadott elektronikus levélcímekre hirdetést vagy reklámot (hírlevél) tartalmazó leveleket Dudás Kristóf csak a Vásárló kifejezett hozzájárulásával, a jogszabályi előírásoknak megfelelő esetekben és módon küld, vagyis akkor, ha a Vásárló a “Feliratkozás hírlevélre” felirat mellett található “checkboxra” rákattint.

A Vásárló korlátozás és indokolás nélkül, bármikor, ingyenesen leiratkozhat a hírlevelek küldéséről. Ezt megteheti levélben, e-mailben, vagy a hírlevelek alján található “Leiratkozás” linkre történő kattintással. Ebben az esetben Dudás Kristóf  a további hírleveleivel, ajánlataival nem keresi meg a Vásárlót. 

A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. §-a értelmében Felhasználó előzetesen és kifejezetten hozzájárulhat ahhoz, hogy Szolgáltató reklámajánlataival, egyéb küldeményeivel a regisztrációkor megadott elérhetőségein (pl. elektronikus levélcím, vagy telefonszám) megkeresse.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 20. § (1) bekezdése alapján, meg kell határozni a hírlevél-küldés adatkezelése körében a következőket:

Az adatkezelés ténye, a kezelt adatok köre: név, e-mail cím, (telefonszám) dátum, időpont.

Az érintettek köre: A hírlevélre feliratkozó valamennyi érintett.

Az adatkezelés célja: reklámot tartalmazó elektronikus üzenetek (e-mail, sms, push üzenet) küldése az érintett részére, tájékoztatás nyújtása az aktuális információkról, termékekről, akciókról, új funkciókról stb.

Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: a hozzájáruló nyilatkozat visszavonásáig, azaz a leiratkozásig tart az adatkezelés.

Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: Az érintett bármikor, ingyenese leiratkozhat a hírlevélről.

Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása, az Infotv. 5. § (1) bekezdése, és a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (5) bekezdése.

Adatfeldolgozó megnevezése és elérhetősége: 

Dudás Kristóf
4631 Pap Kossuth út 188

Az adatokat megismerő személyek köre

Az adatokat elsődlegesen Dudás Kristóf  illetve Dudás Kristóf  belső munkatársai jogosultak megismerni, azokat nem teszik közzé, harmadik személyek részére nem adják át és csak az Adatkezelési tájékoztatóban meghatározott célokra használják, illetve használhatják fel.

Adatfeldolgozás

Dudás Kristóf  a megrendelések teljesítése céljából (pl. kiszállítás) adatfeldolgozót vesz igénybe, aki  Dudás Kristóf -al kötött szerződés alapján az adatok feldolgozását végzi. Csak és kizárólag Dudás Kristóf által megjelölt célból kerül sor adatok feldolgozására ettől eltérő célra az adatfeldolgozó nem használja fel a vásárló által megadott személyes adatokat.

Dudás Kristóf partnereinek kiválasztását alapos előkészítés előzte meg, és kötelesek a feladataik teljesítése, a szolgáltatás nyújtása során tudomásukra jutott bizalmas adatokat a törvényes előírások keretében, valamint az adatvédelmi szabványaink betartásával kezelni.

Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: Az érintett kérheti a házhoz szállító/online fizetést biztosító szolgáltató adatkezelőtől a személyes adatainak mielőbbi törlését.

Az adattovábbítás jogalapja: a Felhasználó hozzájárulása, az Infotv. 5. § (1) bekezdése, illetve az elektronikus kereskedelemi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 13/A. § (3) bekezdése.

Adatbiztonság:

Dudás Kristóf minden szükséges lépést megtesz, hogy biztosítsa a Vásárlók által a Honlapon megadott személyes adatok biztonságát mind a hálózati kommunikáció, mind az adatok tárolása, őrzése során.

A személyes adatokhoz szigorúan korlátozott a hozzáférés a jogosulatlan megismerés, a személyes adatok jogosulatlan megváltoztatása, illetve jogosulatlan felhasználása megelőzésére.

Az adatokat megfelelő intézkedésekkel védeni kell különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.

Vásárlói jogok és

jogérvényesítési lehetőségek

Tájékoztatáshoz való jog

Ön bármikor jogosult tájékoztatást kérni Dudás Kristóf  által kezelt, rá vonatkozó személyes adatokról, továbbá – a regisztráció során megadott e-mail cím kivételével – bármikor módosíthatja azokat az ÁSZF-ben meghatározott módon.

Amennyiben a Vásárló kéri, Dudás Kristóf tájékoztatást ad a Vásárlóra vonatkozó és Dudás Kristóf által kezelt adatokról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg adatait. Dudás Kristóf  a kérelem benyújtásától számított 30 napon belül írásban adja meg a kért tájékoztatást.

A Vásárló bármely, az adatkezeléssel kapcsolatos kérdéssel, illetve észrevétellel Dudás Kristóf-hoz fordulhat az alább megjelölt elérhetőségeken keresztül.

 A Vásárló bármikor jogosult a helytelenül rögzített adatainak helyesbítését vagy azok törlését kérni az alább megjelölt elérhetőségek valamelyikén. Dudás Kristóf  a kérelem beérkezésétől számított 3 munkanapon belül törli az adatokat, ez esetben azok nem lesznek újra helyreállíthatók. A törlés nem vonatkozik a jogszabály (pl. számviteli szabályozás) alapján szükséges adatkezelésekre, azokat Dudás Kristóf  a szükséges időtartamig megőrzi.

Vásárló kérheti továbbá, adatainak zárolását. Dudás Kristóf  zárolja a személyes adatot, ha a Vásárló ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené a Vásárló jogos érdekeit. Az így zárolt személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig fennáll az az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárta.

A helyesbítésről, a zárolásról és a törlésről a Vásárlót, továbbá mindazokat értesíteni kell, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbították. Az értesítés mellőzhető, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel a Vásárló jogos érdekét nem sérti.

Ha Dudás Kristóf  a Vásárló helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelmét nem teljesíti, vagy nem tudja teljesíteni, a kérelem kézhezvételét követő 30 napon belül írásban közli a helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelem elutasításának ténybeli és jogi indokait.

Vásárló tiltakozhat személyes adatainak kezelése ellen. Dudás Kristóf  a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 nap alatt megvizsgálja, annak megalapozottsága kérdésében döntést hoz, és döntéséről a kérelmezőt írásban tájékoztatja.

Az érintett a jogait az alábbi elérhetőségeken gyakorolhatja:

Név: Dudás Kristóf
Levelezési cím: 4631 Pap Kossuth út 188
E-mail: kristofdudas303@gmail.com

 A Vásárló az Info.tv., valamint a Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. törvény)    alapján

  1. Bíróság előtt érvényesítheti jogait, vagy
  2. a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.; naih.hu) fordulhat.

Amennyiben a Vásárló a szolgáltatás igénybevételéhez harmadik fél adatait adta meg vagy a Honlap használata során bármilyen módon kárt okozott, Dudás Kristóf jogosult a Vásárlóval szembeni kártérítés érvényesítésére. Dudás Kristóf ilyen esetben minden tőle telhető segítséget megad az eljáró hatóságoknak a jogsértő személy személyazonosságának megállapítása céljából.

Törléshez való jog

Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére Dudás Kristóf indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat: személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték; az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja; az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre; a személyes adatokat jogellenesen kezelték; a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell; a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor. Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges: a véleménynyil-vánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából; a népegészség-ügy területét érintő, vagy archiválási, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, közérdek alapján; vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez

Adatvédelmi hatósági eljárás

Panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C. Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5. Telefon: 0613911400 Fax: 0613911410

E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu 
Honlap: http://www.naih.hu

Egyéb rendelkezések

Dudás Kristóf fenntartja a jogot, hogy jelen Adatkezelési Tájékoztatót a Vásárlók előzetes értesítése mellett egyoldalúan módosítsa. A módosítás hatályba lépését követően Vásárló a szolgáltatás használatával ráutaló magatartással elfogadja a módosított Adatkezelési nyilatkozatban foglaltakat.

Amennyiben a Vásárló szolgáltatás igénybevételéhez a regisztráció, illetve a hírlevélre történő feliratkozás során harmadik fél adatait adta meg, vagy a Honlap használata során bármilyen módon kárt okozott, Dudás Kristóf jogosult a Vásárlóval szembeni kártérítés érvényesítésére.

Dudás Kristóf a neki megadott személyes adatokat nem ellenőrzi. A megadott adatok megfelelősségéért kizárólag az azt megadó személy felel. Bármely Vásárló e-mail címének megadásakor egyben felelősséget vállal azért, hogy a megadott e-mail címről kizárólag ő vesz igénybe szolgáltatást. E felelősségvállalásra tekintettel egy megadott e-mail címen történt belépésekkel összefüggő mindennemű felelősség kizárólag azt a Vásárlót terheli, aki az e-mail címet regisztrálta.

A regisztrált Vásárló a Honlap használatával kötelezettséget vállal továbbá arra, hogy az általa szerkeszthető és Honlapon megjelenő tartalmak, megadott adatok, információk harmadik fél és Dudás Kristóf jogát illetve jogos érdekeit nem sértik.

Dudás Kristóf fenti esetekben minden tőle telhető segítséget megad az eljáró hatóságoknak a jogsértő személy személyazonosságának megállapítása céljából. Dudás Kristóf a fenti esetekben, illetve az ÁSZF be nem tartása esetén jogosult a Vásárló regisztrációját, illetve hírlevélre történő feliratkozását törölni; ebben az esetben Dudás Kristóf a Vásárlót a törlésből fakadóan ért károkért nem felel.

A weboldalt készítette

Török András

torok.andras571@gmail.com

06-30/550-26-35

Kapcsolat

Dudás Kristóf

kristofdudas303@gmail.com

06-70/774-48-12